VISSZA

Alapgondolatok a jó ALKOTMÁNYHOZ

Nem árt tudni, ha jól akarunk alkotmányozni!


1. Az alkotmány az emberi életet, és a természetet védi.


2. A környezet védelme nagyon fontos, mert nélküle nincs emberi élet.


3. Nem lehet úgy változást elérni, ha nincs változtatás. Ezért nem lehet egy rendzeren belül, egy a rendszert megváltoztatni.


4. A bolygó, melyen élünk javakban gazdag, de nem tudja kiszolgálni az értelmetlen pazarlást.


5. A szegénység nem attól van, mert valami nincs, attól, hogy olyan törvényeket hoztunk, mely ezt lehetővé tette.


6. Valaminek a megteremtésének a folyamata nem más, mint: a gondolat, a szó és a tett, egymás követő gyakorlata, és soha nem pénz kérdése.


7. A pénzhez kötött tudat, sok alkotni kívánó elméket, és kezeket köt meg.


8. A félelmek gátak, melyek olyan cselekedetre tudnak kényszeríteni, mint az erőszak, a hazugság, a hatalomvágy.


9. Senki nem hozott erre a világra semmit, mikor ideszületett, és nem is visz el, mikor meghal. Hogy is mondhatná, bár ki is, hogy ez az enyém, az, az enyém?


10. A kiépített társadalmi rendszerünk az, ami eltávolította az embereket egymástól, és vált az ember ez miatt ön-, és környezet pusztítóvá. Módunkban áll új elvekkel, új ÉLETET létrehozni.




VISSZA